Elsősorban a fejlődő országok piacaira szánja a Ford új minijét, amely nem csak a nálunk Ka néven forgalmazott divatmini, de az arrafelé még mindig gyártásban lévő előző generációs (többnyire Figo néven forgalmazott) Fiesta utóda is lesz majd. Az ötajtós változat prototípusait már tesztelik Dél-Amerikában, de ez még nem minden.

Most Detroit egyik elővárosában, egy csendes utcán parkolva sikerült elcsípni először az újdonság lépcsős hátú változatát. Teljes az álcázás, még a hátsó szélvédőt is alaposan befedi a tapéta, de annyi azért látszik, hogy a hátsó oldalajtók megegyeznek azzal, amit az ötajtós is kap – hiába, a költségcsökkentés a fő szempont.

Motorok tekintetében nagy újdonságra nem számíthatunk, Brazíliában egészen biztosan lesz 1,0 literes benzinmotor is (nem az új háromhengeres), egyébként inkább az 1,5-ös, 111 lóerős négyhengeres lesz az „egyenmotorja” az új szedánnak világszerte, de India számára valószínűleg az 1,5-ös dízelt is megkapja majd. Nem tudni, mikor mutatják be az újdonságot, amely várhatóan az ötajtós változattal egyszerre debütál majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!