Még 2015-ben jelentek meg az első vázlatrajzok az itt látható autóról, amellyel egy időben a ZSX nevet is levédte a Honda, szóval mindenki azt hitte, hogy a japánok az NSX-nél egy számmal kisebb középmotoros utcai autójáról van szó. Most pedig hivatalos lett – úgy egy hónappal azt követően, hogy az első digitális képek megjelentek -, hogy a Gran Turismo 6 játék számára készített sportkocsiról van szó, amely Honda Sports Vision Gran Turismo néven fut.

A formatervező stúdiók közötti versenyből a Los Angelesi került ki győztesen, tehát ők készítették el az alap koncepciót, majd több japán és amerikai formatervező is bekapcsolódott a munkába. A vezető középpontba helyezését szó szerint vették, azaz a kocsi közepén kaptak helyet az ülések, a motor ezek mögé került.

A Honda Civic Type R-ben is dolgozó 2,0 literes turbómotorra esett a mérnökök választása, annak is 410 lóerőre növelték az elméleti teljesítményét, ez egy 8 fokozatú dupla kuplungos váltón keresztül továbbítja az erejét a hátsó kerekekhez. Mivel teljes egészében karbon karosszériát álmodtak a formatervezők, a saját tömeg mindössze 899 kg. Nem csak számítógépen csiszolták a légellenállást, de teljes méretű makettet is építettek, amelyet aztán szélcsatornában teszteltek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!