1916-ban alapították a Moszkvai Gépkocsi Társaságot (AMO), amely a harmincas években a Sztálin Autógyár (ZiSZ) nevet viselte, majd egykori igazgatója után Lihacsov Autógyárként működött 1956-tól kezdve. A Zil mérnökei készítették el például a Kamaz prototípusát, de a 130-as típusszámú modellje mifelénk is nagy számban futott az utakon.
zil2
A cég még 2013-ban ment csődbe, ekkor határozta el a tulajdonos Moszkvai Önkormányzat, hogy felszámolja a város területén belül lévő, korszerűtlen gyárat és annak helyén – néhány ipari műemléknek számító épületet megtartva – lakásokat és irodákat építenek. Egészen mostanáig folyt a termelés a gyárban, szeptemberben még megünnepelték a 100. születésnapot, december 20-án pedig elkészült az utolsó teherautó. Nem múzeumba kerül a Zil-43276T típusú jármű, hanem egy Kazany városában működő olajipari cégnél fog dolgozni.
zil3
A régi Zil gyárból csak egy termelőegység marad meg, az, ahol egykor a pártvezetés számára a luxuslimuzinokat készítették, és ma is manufakturális módszerekkel újítják fel a régi gépeket vagy épp készítenek újakat az immár magán megrendelőknek; ennek oka, hogy műemléki védettséget élvez ez a csarnok. A jelenlegi múzeumot megszüntetik, helyette a gyárkapu mögötti épületben kap majd helyet a gyár történetét bemutató gyűjtemény.

zil4

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!