Eredetileg elektromos hajtásúnak mondták a Chevrolet Volt-ot is, aztán rövid úton kiderült, hogy benzin-elektromos hibridről van szó. Ilyesmire nem kell számítani a Spark EV esetén, hiszen abban nincs hatótáv-növelő.

A Los Angelesi Autószalonon lesz a hivatalos leleplezése az autónak, addig csak minimálisan álcázott orral mutatják a sajtófotók a kocsit – a betömött hűtőrács így is látszik. Egyébként a sportos megjelenést adó spoilerek tűnnek fel, amelyek nem véletlenül kerültek a karosszériára.

A GM tervezői a sportos vezetési élménnyel kívánják meggyőzni a vásárlókat, ezért egy „legalább 136 lóerős”, olajhűtésű állandó mágneses elektromotor hajtja az első kerekeket, aminek a maximális nyomatéka 542 Nm! Igen, mindez egy városi miniautóban. Azt ígérik, a 96 km/órás sebességet kevesebb, mint 8 másodperc alatt éri el a Spark EV.

Egyelőre nem árulták el, hogy a 20 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor teleppel mekkora a hatótávolság, de azt igen, hogy azt a hátsó ülés alatt illetve a csomagtér alsó régiójában helyezték el, és 8 év/160 000 km garanciát vállalnak rá. 240 V-os hálózatról hét óra alatt lehet feltölteni a teljesen lemerült akkumulátort, de gyorstöltésre is van lehetőség – ilyenkor húsz perc alatt van meg a 80 százalékos töltöttség. A Chevrolet Spark EV-be szerelt hajtás 75 százaléka a Volt és egyéb hibrid típusokból érkezik. 2013 nyarán indul a forgalmazás Kaliforniában, a többi piacról még nem nyilatkoztak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!