Már régebben bejelentette a Toyota, hogy 2015-től elkezdi egy tüzelőanyagcellás hatótávnövelővel ellátott akkumulátoros-elektromos autó sorozatgyártását,  és tartani is fogják ezt a céldátumot, már futnak a prototípusok.

Az első tesztflották még szabadidő-autókból készültek, a kezdeti tüzelőanyagcellák nagy helyigénye miatt, de a bárki számára megvásárolható autó normál, lépcsős hátú személyautó karosszériát kap – a prototípusok kedvéért pldául Lexus HS 250h típusú autókat alakítottak át. Mindez annak köszönhető, hogy sikerült jelentősen lecsökkenteni a nagynyomású hidrogén-tartály és a tüzelőanyag-cella méretét, amelyet úgy tudtak elhelyezni a karosszérián belül, hogy elegendő tér marad az utasoknak is.

A motor- és csomagtérfedél alá nem nézhettek be az újságírók, akiket a Toyota meghívott az FCV prototípus vezetésére, de a mérnökök elmondták, hogy a  motortérben kapott helyet az elektromotor és  vezérlőelektronika, a hidrogéntartály a hátsó ülés mögött kapott helyet, a nyomáscsökkentő és a puffer-akkumulátor a hátsó ülés alatt található, az áramot fejlesztő tüzelőanyagcella pedig a két első ülés között helyezkedik el. Még egy keveset csiszolni fognak a technikán, a prototípusokba épített különböző berendezések még jól hallható módon működnek, a széria-alkatrészek már csendesebbek lesznek és természetesen a zajszigetelésen is javítanak majd, egyébként mag a technika már a végleges.

Pontos számokkal még nem szolgáltak a Toyota FCV tudásával kapcsolatban, de a leglényegesebb dolgot már elárulták: minimum 500, de inkább 650 km lesz a hatótávolsága az autónak egy hidrogén-feltöltéssel, azaz kiküszöböli az elektromos autók két meglévő problémáját is, a rövid hatótávolságot és a hosszú tankolási időt. Igaz, még a gyorstöltőknél is kevesebb hidrogén-töltőállomás van a világon, de 2015-től kezdődően mindez megváltozhat, hiszen az autókkal együtt megteremtődik a piac is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!