Bob Lutz nem bír magával, és miközben elektromos és hibrid autókat fejlesztő vállalkozásokat támogat, azért nem feledkezett meg az autóbolondokról sem. Legutóbbi projektjéhez sikerült támogatónak-szponzornak megnyerni Gilbert Villereal milliomost.

A VL Automotive nevű újonnan alapított vállalkozás első autója már készen is van, annak köszönhetően, hogy a Destino nem teljesen új autó. Épp csak annyi történt, hogy a gyárilag akkumulátoros-elektromos hajtással (és 2,0 literes GM benzines turbómotorral hajtott hatótáv-növelővel) rendelkező Fisker Karma elektromos szedánt megszabadították a környezetbarát technikától, és a Corvette erőátvitelét varázsolták a helyére. Persze ehhez átalakították a kocsi orrát, új az első lökhárító, magasabban fut a motorháztető, hátul pedig középen találták meg a helyet  a kipufogócsövek kivezetéséhez.

Alapból egy 6,2-es, 450 lóerős szívómotor hajtja a hátsó kerekeket, extraként a Corvette ZR1 kompresszoros, 638 lóerős V8-asa kerül a motortérbe. Valószínűleg a helyszűke miatt használnak régebbi, 4 fokozatú automatikus váltót, és e lehet az oka annak is, hogy a 6 fokozatú kézi váltónál többtárcsás tengelykapcsolót használnak. További módosításként 22 colos felnik kerülnek a kerékjáratokba, amelyek mögött extra teljesítményű Brembo fékek dolgoznak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért