Több mint egyéves kemény munkának köszönhető, hogy nemcsak létrejött egy vegyesvállalat, de annak eredményét, az elektromos, CityPioneer nevet viselő Ikarus buszt Székesfehérváron is megcsodálhatták a helyiek. A szóban forgó jármű elektromos hajtását, annak ismereteit, technológiáját a kínai CRRC vállalatcsoport adta, míg vázgyártási tapasztalatát az Ikarus vállalatcsoport alkalmazta a megalkotás során. A partnerségre Székesfehérvár városvezetése is nyitott volt, így a három szereplő képviselői együttműködési megállapodást írtak alá. Ez lehetővé teszi, hogy a város közösségi közlekedése hosszú távon elektromossá és önfenntartóvá váljon. Ennek érdekében a felek megosztják egymással a meglévő üzemeltetési adatokat, azokat kiértékelik, valamint tesztjáratot indítanak.

Az együttműködési megállapodás aláírásának pillanata. Bal szélen Széles Gábor Ikarus-elnök, mögötte Duan Jielong nagykövet, jobb szélen Gu Yifeng igazgatósági elnök, középen Cser-Palkovics András polgármester, hátul Vargha Tamás államtitkár
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Célunk, hogy ezek a buszok ne csak városi és elővárosi, de városközeli igénybevételre is alkalmasak legyenek – emelte ki Széles Gábor, az Ikarus elnöke. Elmondta: sorozatgyártásra készülnek, a tervek szerint a jövő évtől kezdve legalább kétszáz, azt követően ezer, majd évente háromezer darabot szeretnének gyártani.
Egyelőre azonban a 12 méter hosszú elektromos busz tesztjáratát kell elindítani, a mely – engedélyek híján – a forgalomban megtalálható lesz ugyan, de utasokat nem szállíthat. Cser-Palkovics András polgármester kérdésünkre megerősítette: megfelelő pályázati forrás esetén, ha a tapasztalatok pozitívak, elképzelhető, hogy lecserélik a 65 darab, jelenleg szolgálatot teljesítő helyi járatos dízelbuszt a környezettudatosabb elektromos változatra.

Simon László karosszérialakatos, akit csak egyszerűen buszszobrásznak hívnak. Feleségével, Ibolyával büszkék az új buszra, hiszen Ibolya hegesztőként ment nyugdíjba az Ikarusból, de László is „száz éve” építi a buszokat.
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete hangsúlyozta: a CRRC a világ 500 legjobb cégének egyike. Ezért, valamint a kínai–magyar kereskedelmi kapcsolatok tovább erősödése miatt is örül az újabb együttműködésnek. Mint elhangzott: az időjárástól és a terepviszonyoktól függően 200–260 kilométer megtételére alkalmas CityPioneer részint karácsonyi ajándékként, részint a kínai-magyar diplomáciai kapcsolat hetvenedik évfordulójára „kapott” ajándéknak is tekinthető. Gu Yifeng, a CRRC igazgatósági elnöke hozzáfűzte: jövőbeli terveik között szerepel az egyetemeken egy elektromobilitással foglalkozó kutatóközpont felállítása, valamint tesztvezetéses bemutatóterem létrehozása is.
Pontos árat egyelőre nem tudni, a 12 méteres dízelbuszok jelenleg 70–80 millió forintba kerülnek, így az újonnan megalkotott elektromos busz valószínűleg 120 millió forint körüli összeget kóstál majd. Előnye, hogy költsége rövidebb idő alatt megtérül.