Tavaly szeptemberben számoltunk be arról, hogy az egykor Elton John tulajdonában volt Ferrari 512 Testarossát eladásra kínálják. Most a zenész egy másik ugyanilyen típusú, de fiatalabb és kevesebbet futott autóját árverezik el.

A Coys aukciós ház március 12-én árverezi el az 1991-ben gyártott Ferrari 512 TR típusú autót, amelyet Elton John közvetlenül maranellóból vásárolt. A zenésznek 28 autója volt, amelyeket mind rendszeresen használt, így nem csoda, hogy a 2001-es eladásig mindössze 1812 mérföldet (2915 km) futott.

Jelenleg 2151 mérföldnél (3461 km) tart az autó, ezzel a híres első tulajdonos mellett még az is értéknövelő tényező, hogy jelenleg a legalacsonyabb futásteljesítményű 512 TR a piacon. A gyakorlatilag alig mozgó autó mindig megkapta az éves szervizt, amiről természetesen csatolják a dokumentációt, és Elton John által szignált levél is jár még a csomaghoz, bizonyítva az első tulajdonos személyét.

Most a második tulaj – aki 2001-ben 98 000 fontot fizetett az autóért – értékesíti a gépet, amelyen nemrég hajtottak végre egy nagyszervizt (vezérműszíj-csere, stb.). A becsüsök szerint 90-110 000 font az autó értéke, de persze könnyen lehet,hogy ennél magasabb összegért cserél majd gazdát a Ferrari 512 TR.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!