Szeptember elején tartja a Silverstone Auctions nevű cég a Salon Privé Sale elnevezésű rendezvényét, amelynek egyik legnagyobb érdeklődéssel várt tétele a legelső, ügyfélautónak készült Range Rover. A gyár és gyűjtők tulajdonában vannak ennél korábban gyártott példányok is, de a 28 darab prototípust követően ez az első, sorozatgyártású modell, ami a 001-es alvázszámmal rendelkezik.

Lényegében ezen az autón gyakorolták a típus összeszerelését a gyári munkások, így nem csoda, hogy 1969. november 24-én kezdte meg az útját a futószalagon, ahonnan aztán december 17 gördült le. 1970. január másodikán helyezték először forgalomba, majd április 8-án került Michael Forlong tulajdonába – a hivatalos bemutatóra csak június 17-én került sor. A gyárban a képeken látható zöld színt kapta a karosszéria, mielőtt azonban eladták, Bahama sárgára fényezték át.

Michael Forlong ennek az autónak a segítségével forgatta le a promóciós filmeket, majd több kézen ment át a jármű, amíg a kilencvenes években rátalált egy rajongó, aki aztán 6 év alatt újította azt fel – szó szerint az utolsó csavarig szétszedte azt, és mindent kijavított rajta. Az eredeti karosszériát kijavították, majd újrafényezték az eredeti színére, a motor, az alváz és a váltó is még az első darab. Nem csak az alvázszáma, de az állapota is ennek megfelelően egyedülálló. A szakértők becslése szerint 100-140 000 font (39,8-55,8 millió Ft) lesz a leütési ár, de könnyen lehet, hogy e fölé megy majd a licit.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!