Április 24-én indul a forgalmazása Japánban a Honda Step WGN elnevezésű nagy méretű egyterűnek, az ötödik generáció motorterében debütál a nemsokára Európában is elérhető, 1,5 literes VTEC-turbómotor.

A közvetlen befecskendezéses, változó szelepvezérléses négyhengeres legnagyobb teljesítménye 150 lóerő 5500/perc fordulaton, a maximális nyomaték 203 Nm 1600-5000/perc között. Ehhez az erőforráshoz új fejlesztésű, fokozatmentes automatikus váltót párosítanak a Step WGN esetén, ennek a segítségével lesz a japán JC08-as szabvány szerint 5,9 l/100 km a szabványos átlag – első- és összkerékhajtással egyaránt kérhető az autó.

De van még egy másik igen nagy újdonsága az egyterűnek, ráadásul annak a neve is jól hangzik: Waku Waku Gate. Ez a csomagtérfedelet jelöli, amely aszimmetrikus osztású: a szélesebb, Japánban a járda felőli rész oldalra nyitható, illetve az egész fedelet fölfelé is lehet nyitni, ha a teljes szélesség kell. A harmadik sorban található ülés egyébként 60:40 arányban osztott, a kisebb rész lehajtása után innen akár hátrafelé is tud távozni az utas úgy, hogy a középső sorban ülőnek nem kell kiszállnia.

A Honda Sensing elnevezésű aktív biztonsági segéde is ott van a Step WGN fedélzetén, a radart és kamerát is használó rendszer a távolságtartó-koccanásgátló funkciók mellett gyalogosfelismeréssel is rendelkezik, és akár vészfékezéssel is képes megállítani a járművet, ha még elkerülhető veszélyt érzékel. A kis VTEC-turbómotor mellett ennek a megjelenése is várható Európában. Japánban egyébként 2,288 millió jen, azaz 5,3 millió Ft a 4,8 méter hosszú Honda Step WGN egyterű alapára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!