Nemrég kezdődött a Renault megújulása, az új Espace napokon belül megvásárolható lesz Magyarországon és ezzel együtt érkezik a francia márka új arculata is a kereskedésekbe. Ősszel pedig két nagyon fontos újdonság is bemutatkozik, az új ötajtós Mégane és a Laguna-utód.

A kompakt autót két hullámban ismerhetjük meg, első körben a várhatóan legnépszerűbb ötajtós és a kombi várható, második körben a különlegességek: háromajtós változat illetve kabrió. Ez utóbbiakkal együtt mutatják majd be a Scénic egyterűek új generációját is. Közös vonás az összes autóban, hogy azok a Renault-Nissan új moduláris építőkészletét használják, ami szabadabb tengelytáv-választást tesz lehetővé a mérnököknek.

Az új elektromos rendszernek köszönhetően az eddiginél sokkal több aktív biztonsági segéd is elérhető lesz majd a Mégane-hoz, a motorkínálatban nem várható nagy változás, nem valószínű, hogy az 1,4-es alapmotort lecserélik a 0,9-es turbóra. A Mégane RS rajongók csak bő egy évvel az új generáció debütálása után örülhetnek majd az új modellnek, ahol várhatóan összkerék-kormányzással fokozzák a fürgeséget.

Ezt azért tehetik meg a mérnökök, mert az Espace okán az aktív hátsókerékkormányzást elérhetővé tették a moduláris alapon. A Renault márkán belül az egyterű alá pozicionálják az új, nagy méretű limuzint és kombit (az biztos, hogy nem Laguna lesz az új típus elnevezése), amely Európában várhatóan 1,6 literes motorokkal lesz elérhető (benzines turbó és dízel turbó- és biturbó), de egyéb piacokon V6-os erőforrásokkal is kínálják majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!