A Uscale nevű tanácsadócég által végzett felmérésből az derül ki, hogy a villanyautó-vásárlók egyre kevésbé elégedettek autóikkal, az 1200 megkérdezettnek csak 59%-a ajánlaná megvételre autóját másoknak és 13%-uk kifejezetten lebeszéli ilyenek vételéről ismerőseit – egy évvel ezelőtt még 77% felett volt azok aránya, akik ajánlották a villanyautókat és 6% viszonyult negatívan a villanyautókhoz. A változás nem az autók miatt történt, egyszerűen arról van szó, hogy kezd terjedni az elektromos autózás, és így a korai villanyautó-rajongók mellett megjelentek a felhasználók között azok is, akik a belső égésű motorral szerelt autókból indulnak ki, és nagyobbak az elvárásaik.

Németországban végezték a kutatást, amelyből kiderül, hogy a Teslák belső zaja alig éri el a Renault Zoe zajkomfortját, igaz, digitális szolgáltatások terén a Tesla toronymagasan vezeti a mezőnyt. Sokakat zavar a 30 km/órás sebesség alatt a járművek által kibocsájtott menetzaj, a gyalogosok figyelmeztetésére kötelezővé tett hang behallatszik az utastérbe. A megkérdezetteknek csak 43%-a elégedett a töltési folyamattal és annak vezérlésével, az ezt vezérlő alkalmazások (energiaszolgáltatók/autógyártók) mindössze 14%-a kapott jó minősítést – kapcsolódási problémák (36%) mellett funkcióhibák (23%) zavarták az ügyfeleket –, és 85% válaszolt úgy, hogy sürgős javításra lenne szükség e téren. Az 1200 megkérdezett négyötödének volt már gondja a töltéssel, azt emelték ki, hogy ha sikerül is a csatlakozás, nehezen lehet elindítani a folyamatot – a legtöbb esetben a töltőoszlop műszaki hibájáról volt szó, ami azt jelzi, hogy hiába fiatal a töltő-infrastruktúra, azzal komoly műszaki problémák vannak. A Typ2-es (48%) és CCS (35%) kábelekkel volt a legtöbb probléma. A legtöbben otthon töltenek, 23% használja gyakran, 61% néha az autópályák melletti villámtöltőket.