Véget ért a BMW i8-as sorozatgyártása, az utolsó 18 autó pedig mind egyedi megjelenést és felszereltséget kapott. A megrendelők kívánságai logisztikai nehézséget is jelentettek a lipcsei gyár számára, mert olyan színeket használtak, amelyet korábban nem, ráadásul mindet csak egy-egy autón.

A landshuti üzemben kézzel fényezték a karosszériaelemeket, amelyeket aztán úgy kellett eljuttatni Lipcsébe, hogy azok ne sérüljenek, és arra is nagy figyelmet kellett fordítani, hogy ne keveredjenek össze, hiszen a teljes sebességgel haladó gyártósoron kellett azokat beépíteni.

Az egyedi színek mellett Alcantara kárpitozást, és egyedi díszbetéteket is kaptak az utolsó BMW i8-asok, amelyeket megrendelőik közvetlenül a gyárban vehettek át. Miután a kötelező fényképek elkészültek egy BMW i8-as felvezetőautó segítségével, az autók bekerültek a logisztikai láncba, majd a választott márkakereskedésükben kapják meg azokat.