Túlzások nélkül mondhatjuk, hogy az a TT az Audinak, mint a Bogár a Volkswagennek. Ikonikus autó, amely hosszú évtizedeken át változatlan formában készül. Jelen esetben ugyan időről-időre kicserélik a karosszéria alatt rejtőző technikát, aktuálisan az MQB építőkészletnél tartunk, de a kupé meg a vászontetős roadster formája lényegében állandó.

A harmadik generációnál azonban nagyon úgy tűnik, felkavarja az állóvizet a gyár. Arra már volt példa korábban is, hogy az újdonságot egy háromajtós kombi tanulmánnyal jelezték előre, de az ötajtós kombi szabadidő-autó láttán már felhördültek a rajongók. Aztán megindult először a kupé, majd nemrég a roadster sorozatgyártása is, és most pedig az ötajtós kupé Audi TT-t ismerhetjük meg. Ennyi tanulmány után már csak az a kérdés, hány tagú lesz a végén a modellcsalád, és vajon a menedékház is része lesz majd a választéknak?

Minden bizonnyal a kecskeméti gyártású Mercedes CLA tengerentúli sikerét irigyelték meg az Audi tervezői, amikor a TT Sportback-et készítették. A négy ajtó alkalmazása mellett teljesen új befejezést is készítettek, elöl épp csak a jól ismert fényszórót cserélték normál LED-esről nagy hatótávolságú LED-es darabra. A műszerfal változatlan, a 4,4 méteresre nyújtott karosszéria (a tengelytáv 2,63 m) második sorában két darab sportülést találunk, azt nem árulták el, a csomagtér mekkora?

Ez várhatóan akkor is részletkérdés marad, ha megvalósul az autó. Sokkal jobban érdekli a potenciális vásárlókat, hogy a motortérbe a 2,0 literes TFSI 400 LE/450 Nm csúcsteljesítményű változatát építették, amely egészen 7200/perc fordulatszámig pörgethető, és szükség szerint 3,9 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órás tempóra a TT Sportback-et. Szabványos fogyasztása 7,0 l/100 km, amire szintén nem lehet panasz.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!