Jelenleg öt modellből áll a Mercedes kompakt-kínálata, azonban a soron következő generációváltásnál nyolctagúra bővül, a meglévők mellé érkezik a GLB elnevezésű, a G-osztályra hajazó karosszériával rendelkező szabadidő-autó és a lépcsős hátú A-osztály is – utóbbi tanulmányát mutatták most be Sanghajban. A karosszéria hossza 4570 mm, a szélesség 1870 mm és 1462 mm a magasság – nagyjából akkora, mint az aktuális CLA, de tíz centivel szélesebb.

Hivatalosan Mercedes-Benz márkájú a tanulmány, ehhez képest a Mercedes-AMG modellek hűtőrácsát és légbeömlőit viseli magán a karosszéria. Utóbbi ugyan nagy vonalakban hasonlít a jelenlegi, Kecskeméten gyártott CLA-ra, de fontos eltérés lesz ahhoz képest, hogy mivel a lépcsős hátú A-osztályt helyben gyártják majd a kínai piac számára, az árakat nem terheli majd a külföldi termékekre kivetett luxusadó. Az új befejezéstől leginkább Kínában remélnek sokat, ahol az elsőkerékhajtású BMW 1-es Sedan-nal is meg kell majd küzdenie, egyébként az Audi A3 Limousine-hoz hasonlóan világautó lesz az újdonság.

Várhatóan nagyobb tengelytávot kap majd a lépcsős hátú A-osztály, mint a csapotthátú megfelelője, de pontos információk még nincsenek, hiszen leghamarabb két év múlva várható az autó megjelenése. Ennek megfelelően a hajtásokról se tudunk még sokat, az AMG 45-ös teljesítményét 400 lóerő fölé növelik, hogy méltó ellenfele legyen az RS3-asnak, és lesz egy 50 km-es elektromos hatótávolságot nyújtó hálózatról tölthető hibrid is.

Az új lépcsős hátú A-osztály több helyen is készül majd világszerte, várhatóan Kecskeméten is. Utóbbi üzemet most fejleszti több mint félmilliárd eurós befektetéssel a Daimler konszern, és ezen felül még megkétszerezik a gyártókapacitást is, a cél egy olyan rugalmas gyártóüzem létrehozása, ahol szó szerint mindenféle Mercedest tudnak majd készíteni a piaci igényekhez alkalmazkodva.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!