Végső stádiumához érkezett a Ferrari aktuális, far-középmotoros V8-as autója, a névváltást pedig az indokolja, hogy a legutóbbi Nemzetközi Év Motorja szavazáson a zsűri az elmúlt két évtized legjobb motorjának szavazta meg a 3,9 literes biturbót. A 488 GTB-hez képest gyakorlatilag minden alkatrészt megváltoztattak a mérnökök, legyen szó a legapróbb utastéri burkolatról, vagy épp a karosszériaelemekről. Utóbbiaknál 10%-kal javították az aerodinamikai hatékonyságot – nagyobb leszorító-erő többletfogyasztás nélkül – és ez az első kézzelfogható jele annak az új formavilágnak, ami a márka jövőbeli modelljeit jellemzi.

A legfontosabb elem a 3902 köbcentis V8-as szív, amely majdnem megegyezik azzal, amit a 488 Pista is használ: a legnagyobb teljesítmény (98 oktános benzinnel) 720 lóerő 8000/perces fordulaton, a maximális nyomaték 770 Nm 3250/percnél – a 488 Pista esetén a maximális nyomaték már 3000/percnél tetőzik. De ez nem minden, hiszen az összes, felár ellenében elérhető tömegcsökkentő extrát is figyelembe véve 40 kg-mal sikerült csökkenteni a saját tömeget a 488 GTB-hez képest, például műanyag a hátsó szélvédő.

Az 1330 kg-os kupé mindössze 2,9 másodperc alatt ugrik 100 km/órás sebességre, a 0-200 km/óra sprintet 7,8 másodperc alatt tudja le, a csúcssebesség pedig 340 km/óra. Fejlődött az elektromos rendszer is, a Ferrari F8 Tributoban már a Side Slip Angle Control rendszer 6.1-es verziószámú változata dolgozik azon, hogy a vezető úgy érezze: ő az utak császára. A Ferrari Dynamic Enchancer+ a kormányról választható Race üzemmódban aktív, és szinte mindenkit képes elvinni a saját és az autó határáig.