Épp azon van a brit Jaguar/Land Rover, hogy Kínában is autógyárat létesítsen, első körben azt a Range Rover Evoque-ot szeretnék készíteni, amelyért márt most odavannak a kínai ügyfelek, pedig 689 000 jüan, azaz 24,4 millió Ft az alapár! A helyi gyártásnak köszönhetően jelentősen olcsóbb lehetne az autó, hiszen nem kellene büntetővámot fizetni utána.

Azonban még így is méregdrága marad a brit prémium szabadidő-autó, különösen annak ismeretében, hogy hamarosan egy olyan típus is megvásárolható lesz majd a Landwind szalonokban, amely szinte az utolsó részletig tökéletes mása az eredetinek. Egy kicsi más a hűtőrács betétje, amelynek króm csíkja belelóg a fényszóróba, de ettől eltekintve egy-az-egyben lemásolták a kínai formatervezők a megjelenést.

Még a márkanevet is feláldozták a hasonlóság növelése érdekében, az egyben írandó Landwind szó a kocsi orrán és hátulján is Land Wind-ként szerepel. Jelen pillanatban csak a kínai védjegy.-hivatalnál levédett formaterv és a gyári kódnév – E32 – ismert, és az, hogy egy 2,0 literes, 190 lóerős benzines turbómotort kap majd a kocsi, amihez hatfokozatú kézi kapcsolású vagy nyolcfokozatú automatikus váltót párosítanak. A legszebb az egészben, hogy az eredetihez nagyon közeli kínai utánzat megcélzott alapára 120 000 jüan, azaz 4,3 millió Ft. Tehát egy Range Rover Evoque áráért 5 fullextrás Landwind E32-est lehet majd vásárolni – ekkora különbség esetén már érdemes elgondolkozni azon, hogy kell-e az a kilenc fokozatú automata, vagy elég lesz a nyolc is…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!