Fiatal modell még a piacon a Kia Sorento nevű nagy méretű szabadidő-autó, még nem érkezett el a modellfrissítés ideje. Ennek ellenére Kínában már bemutatták az új orral és farral ellátott változatot KX7 néven, ott rögtön a friss megjelenéssel dobják majd piacra a nagy méretű szabadidő-autót. Kicsit sarkosabbak lettek a vonalak, megnövelték a méretét és krómtól csillog a hűtőrács, hátul a csomagtérfedél átformálásával adtak új megjelenést a típusnak.
kia2
Kínában csak tavasszal indul meg az új KX7-es sorozatgyártása, de nem akartak addig várni a hivatalos leleplezéssel, ezért a faramuci helyzet alakult ki, hogy noha az autót bemutatták a nagyközönségnek és a sajtónak, arról nem szolgálnak hivatalos információkkal, csak kérdésre árultak el néhány dolgot róla. Az alapmotor 2,4 literes négyhengeres lesz 188 lóerővel és elsőkerékhajtással, a 2,0 literes turbómotor 240 lóerős, és ehhez már választható lesz összkerékhajtás is. Mivel a Genfi Autószalonon is épp csak kétéves lesz a mi Kia Sorentónk, könnyen lehet, hogy nekünk egészen 2017 végéig kell majd várnunk a KX7-esen látható új megjelenésre.

kia3

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!