A kifejezetten e célra épített versenyautók tempóját tudja az új Dodge Challenger SRT Demon, amelyből azonban hiányoznak az életmentő felszerelések (többek között bukókeret), ezért az NHRA nevű szervezet úgy döntött, kitiltja a versenypályákról az autót. Azokat tehát csak profi NHRA versenyzői licenccel rendelkező emberek vezethetik majd a negyedmérföldes távon, miután pár tízezer dolláros költséggel a biztonsági felszerelést is modernizálják. Tehát nem kulcsrakész gyorsulási versenyautóval van dolgunk, ahogy a gyártó hangoztatta egészen mostanáig.

Az jelenti a problémát, hogy aktuálisan a 9,99 másodperces negyedmérföldes időnél húzza meg a határt az NHRA, az ennél gyorsabb autóknak extra védelemmel kell rendelkezniük. A Demon 9,65 másodperces időt tud, viszont nincs a fedélzetén az épített versenyautóknál elvárt biztonsági felszerelés. Tehát a Dodge mérnökei túllőttek a célon…

A 2,3 másodperces 0-96 km/h gyorsulás azt jelenti, hogy 1,8 G-s gyorsulást élhet át az utas, miközben az első kerekek is elemelkednek a talajról. A 6,2 literes Hemi V8-ast nagyobb szállítási kapacitású kompresszorral látták el a 707 lóerős Hellcat változathoz képest, utóbbinak van egy külön hűtőköre is, ami akkor is működik, ha az erőforrást már leállították, a szívósoron keresztülhaladó levegőt a légkondicionáló is hűti. Megerősítették a dugattyúkat és a hajtókarokat a nagyobb terhelés miatt, és két benzinpumpát alkalmaznak. Az egyszerűség kedvéért az USA-beli normálbenzinnel, tehát 91-es oktánszámúval is jár a motor, de csak a 100 oktános versenybenzinnel tudja mind a 840 lóerőt.

Jól tapadó 315/40 R18-as Nitto gyorsulási abroncsokat kap a Demon, a gyors kerékcseréhez egy kivehető ládában helyezték el az emelőt, az elektromos kerékkulcsot és az elektromos pumpát. A megfelelő rajt érdekében komolyan átépítették a váltót, a TransBrake rendszer azt jelenti, hogy a kihajtótengelyt blokkolják, nehogy elguruljon az autó a rajtnál. Ez a rajtprogram kiválasztásakor aktiválódik, ekkor a kompresszor lefújószelepe bezár, amitől megemelkedik a töltőnyomás, és a motorvezérlő is maximálisra emeli a benzinnyomást. A rajthoz már elég csak leugrania fékpedálról.

De nem csak a motorerőt növelték meg a mérnökök, jelentősen csökkentették a tömeget is, itt a lista, hogy mit spóroltak ki:
Első ülés és öv: 26,3 kg
Hátsó ülés, övek és padlókárpit: 25 kg
16 hangszóró, erősítő és a kábeleik: 10,9 kg
Csomagtér kárpitok, pótkerék-takaró: 9 kg
Kisebb, üreges stabilizátorok: 8,6 kg
Zajszigetelés: 8,2 kg
Alumínium féknyereg elöl, kisebb (36 cm) féktárcsák: 7,3 kg
Kerekek és kerékanyák: 7,3 kg
Kézi kormányállítás: 1,8 kg
Tolatóradar: 0,9 kg

A Dodge Challenger SRT Demon-nál természetesen gondoltak arra az esetre is, ha netán kiadja a kezéből a kocsit a tulajdonos, van egy Valet-mód, amikor 4000/perc a leszabályozási fordulat, nem lehet használni a kormány mögötti váltófüleket (és ebből következően a rajtautomatika se érhető el). Az árakat nem közölték, de várhatóan 100 000 dollár alatt marad az indulóár, a garancia 3 év/36 000 mérföld, az erőátvitelre 5 év/60 000 mérföld. A vételárban benne van még egy egynapos tanfolyam a Bob Bondurant School of High-performance Driving iskolában.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!