Nem az autógyártók és a villanymotoros járművek terjedésében érdekelt egyéb vállalkozások és szervezetek hurráoptimizmusát tükrözi a Bloomberg New Energy Finance tanulmánya, amely szerint 5 százalék alatt marad a villanymotoros autók piaci részesedése világszerte, kivéve azokat az országokat, ahol jelentős kormányzati támogatásokkal segítik a terjedésüket.

Még az se fog majd sokat segíteni a helyzeten, hogy az előrejelzés szerint az akkumulátortechnológia fejlődésének köszönhetően 2025 körül következhet az be, hogy egy árban lesznek a villanymotoros járművek a belső égésű erőforrásokkal szereltekkel, mert a hatótávolságuk nem fog érdemben javulni, és hosszú távon nézve a fenntartási költségeik is magasabbak maradnak a villanyautóknak – egy esetleges akkumulátorcsere költsége azt jelentheti, hogy akár egy tíz éves autót is ki kell majd dobni, mert nem lesz gazdaságos a helyreállítása. 2040 körül a világpiac  harmada, azaz 41 millió autó lesz villanymotoros, és ekkora várhatóan az úton lévő autók negyede lesz ilyen. Ez kisebb kőolaj-felhasználását jelent majd, de éves szinten mintegy 1900 TWh elektromos energiára lesz szükség – ez a világ tavalyi villamos energia felhasználásának 8 százaléka.

A Lux Research nevű piackutató úgy számol, 2035-2040 körül következik be a fordulat az Egyesült Államokban, amikor már több plug-in autót (hibrid és akkumulátoros) értékesítenek, mint egyszerű belső égésű motorral szereltet. De ez még változhat, a 2015-ben az USA-ban értékesített 110 000 plug-in jármű 7 százalékos csökkenés a 2014-es teljesítményhez képest – mindez az alacsony benzinárnak köszönhető – és a rekord-méretű 17,4 millió darabos eladásnak mindössze 0,6 százalékát jelenti.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!