Washingtontól nem messze található a Shenandoah Völgy, ahová sok autós jár élvezkedni. Most egy 15 fős, a mischief.tv weboldalhoz köthető társaság tette ugyanezt, azonban Highland és Augusta megyék rendőrségét nem hatotta meg a csoport nagy mérete.

Gyorshajtásért és gondatlan vezetésért indítottak eljárást a 15 autó vezetője ellen, és az összes járművet lefoglalták – több BMW M3-as, Lexus kupék, Ford Mustang és egy McLaren is volt az autók között. Mindhez hívtak szállítóautót, de volt olyan, amely alacsony karosszériája miatt nem tudták elvontatni kár okozása nélkül – ezek a szállítójárművet keréken követték a rendőrség telepéig, de a szállítási költséget nekik is meg kell majd fizetni. Első körben, azaz a rendőrök szeme láttára elkövetett szabálysértések alapján 20 büntetést kapott a 15 autóvezető, azonban lefoglalták az autókban elhelyezett kamerákat is, amelyek felvételét kielemzik, és minden egyes azokon látható szabálysértést megtorolnak majd. Január 3-ára időzítették a tárgyalást, ekkor adja majd közre a lefoglalt kamerák felvételét a bíróság. A mischief.tv weboldal idő közben elérhetetlenné tette a kapcsolódó videót, és nem kívánta kommentálni az esetet.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!