Még 2012-ben indította el a Hyundai az RM programját, amelynek célja egy jövőbeli középmotoros sportkocsi fejlesztése. Az első működőképes autó a 2014-ben bemutatott RM14 volt, amelynél még csak a technikát építették át középmotorosra, az RM15-ösnél már a karosszéria szerkezetét is megbolygatták, a most prezentált RM16-os meg teljesen egyedi konstrukció.

Alumíniumból készült térvázra építették fel a karbonból sütött karosszériát, amelynél a leszorító-erő maximalizálása és a szerkezeti elemek megfelelő hűtése volt a legfontosabb; még a fejlesztés korai fázisánál járunk, nem akarják még elárulni az N almárkához tartozó sportkocsi végleges megjelenését. Optimalizálták a tömegeloszlást, ami 43/57 százalék az első/hátsó tengely között, a tömegközéppont kevesebb, mint 50 centire van az aszfalt fölött.

Az ülések mögött a 2,0 literes T-GDi négyhengerest építették 300 lóerő teljesítménnyel és 6 fokozatú, kézi kapcsolású váltóval, az előző fázishoz képest itt az elektronikusan vezérelt önzáró differenciálmű jelenti az újdonságot, az ezt vezérlő elektronika is beleszól az aktív hátsó spoiler működésébe. A vezetési élményt növeli még a pillangószeleppel ellátott, azaz gombnyomásra hangosabb kipufogórendszer.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!