A tűzoltókat Eger belvárosában riasztották egy esethez, amikor a Dobó téren áthaladva a jármű első kereke alatt beszakadt a szökőkút díszköve – a sofőr dolgát nehezítette, hogy a térburkolattal egy szintben van a szökőkút, amely nehezen vehető észre, ha épp nem működik.

Fotó: Korsós Viktor, Berán Dániel Fotó: Korsós Viktor, Berán Dániel

Az elakadt jármű további kár okozása nélküli mentésére a tűzoltóknak nem volt megfelelő eszközük, ezért nagy teherbírású darut kellett hívni. Amíg az megérkezett, a tűzoltók elkezdték kibontani a betonelemeket, a helyszínen a segítségükre voltak a Városgondozás vízügyes szakemberei is.

Antal Erika megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: egy tűzesethez riasztották az egységeket a Servita utcába és amikor meg akartak fordulni a járművel, akkor beszakadt az autó alatt a szökőkút díszburkolata. Személyi sérülés nem történt.

Az emelődaru 10 órakor érkezett meg a helyszínre. A szökőkútba beszakadt járművet az eszköz kiemelte, míg egy másik tűzoltóautó hátulról húzta a kocsit, a tűzoltók eközben locsolták a kerekeit, hogy könnyebben hátra tudják húzni. Így a tűzoltóautót sikerült kiemelni.

Antal Erika megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől megtudtuk, ahhoz, hogy ki lehessen emelni először leengedték a tartalmát, hogy könnyebb legyen a gépjárműfecskendő, ami a vízzel együtt 14 tonnát nyom. Azt is elmondta: életszerű, hogy bejöhetnek a Dobó térre a tűzoltóautók.
– Nincs olyan tiltótábla, ami megtiltaná a behajtást a tűzoltóautók számára, hiszen itt is találhatóak olyan épületek, ahol tűz keletkezhet és ilyen esetben be kell jönnie.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!