A kaliforniai Aria Group szerteágazó tevékenységet végez, egyik üzletága egyedi járművek megvalósításával foglalkozik, magyarul autógyártóknak építi meg a tanulmányokat, amelyeket azok aztán autószalonokon mutogatnak a nagyközönségnek. A General Motors formatervezője volt a nemrég elhunyt Ed Taylor, aki mindig is akart magának egy középmotoros Corvette-et. Fia, Charles Taylor volt az egyik alapítója 21 évvel ezelőtt az Aria Group-nak, és most megépítették azt az autót, amire apja mindig vágyott, és akinek a becenevét az alkotás kapta: Fast Eddy.

Mivel az Aria Group fontos ügyfele a General Motors, utóbbival szorosan együttműködtek az építés során, persze nem technikai szempontból, hanem azt egyeztették, hogy nem okoz-e bármiféle védjegy-sértést a Fast Eddy – a detroiti cég áldását adta a járműre. Persze ennek érdekében nem vették át a GM által gondosan levédett márkajelzéseket sem, a kocsi orrán lévő zászlókon például az F és E betűk olvashatóak.

Egyelőre csak szobor az Aria Group Fast Eddy, tehát se utastere, se motorja nincsen, csak egy gyönyörűen kivitelezett külső héjról van szó. Azonban megfelelő érdeklődés esetén akár kis szériás gyártás lehetőségétől sem zárkóznak el, épp ezért pár műszaki adatot is közöltek. Ha lesz belőle valami, akkor a Corvette aktuális, 6,2 literes kompresszoros motorját szerelik az ülések mögé 650 lóerős teljesítménnyel, és a menetkész autó tömege nem éri el az 1,4 tonnát. Leginkább a darabszámtól függ majd az ár, ha tucatnyi készül, akkor 1 millió dollárra kell felkészülnie az érdeklődőknek, ha százas nagyságrendről van szó, akkor már 200 000 dollárra csökkenhet a bekerülési költség.

Persze az is nagyon reális lehetőség, hogy megfelelő érdeklődés esetén se lesz semmi az egészből. A GM szava dönt majd a Fast Eddy sorsáról, könnyen lehet, hogy nem akarnak ellenfelet az új generációs, középmotorra váltó Corvette-nek, és az Aria Group már jelezte, hogy tiszteletben tartják majd a partnerük által meghozott döntést.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!