A használatarányos, elektronikus útdíjfizetés bevezetésére a májusi kormányhatározatban rögzített, 214,5 milliárd forintos (10 évre vonatkozó) keretösszegével szemben a kormány 42 milliárddal számol a rendszer bevezetésére. Ennek oka, hogy a korábbi elképzeléssel szemben nem hitelből, hanem kizárólag költségvetési forrásból valósul meg a rendszer. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az uniós források utólagos bevonásának lehetőségéről is gondoskodik – közölte a szaktárca.

Az új megoldás nem tartalmazza a díjszedés, díjellenőrzés költségeit. E feladatokat a szintén megkötendő szolgáltatási szerződés alapján tíz évig az ÁAK látja el. A társaság kapcsolódó kiadásait a beszedett díjakból finanszírozzák majd.

Minden út a büdzsébe vezet

A korábbi határozatból kikerült az a bekezdés is, amelynek alapján a beszedett díjakból finanszírozná a közútkezelő a közúthálózat fenntartási és fejlesztési feladatait. Az NFM indoklása szerint a módosítás lényege, hogy a rendszerből származó bevételek nem a kijelölt közútkezelő társasághoz, hanem a központi költségvetésbe folynak be. E források azonban a jelenlegi tervek szerint is elsősorban a díjas útszakaszokon, majd a közúthálózat egyéb részein elvégzett fejlesztési, felújítási, karbantartási munkákban hasznosulhatnak – írja a tárca.

Hatezer kilométer

A kormányzat változatlanul jövő júliusi bevezetéssel számol, ehhez igazodó ütemezést vár a közbeszerzésen induló pályázóktól is. Az új rendszerben kizárólag a tehergépkocsik fizetnek a megtett távolsággal arányos díjat az autópályákon, autóutakon és egyes főútszakaszokon, összesen 6318 kilométeren. A 3,5 tonna feletti járművek számára az M0-ás körgyűrű és az azon belüli gyorsforgalmi szakaszok, valamint az M31 kivételével a teljes gyorsforgalmi hálózat díjköteles lesz. A személygépkocsik és autóbuszok a jelenleg is működő e-matricás rendszerben maradnak. A kormányhatározat szerint a kéttengelyes J2 járműkategóriában a gyorsforgalmi úton 39,29 forintot, főutakon 16,72 forintot kell majd fizetni kilométerenként. A háromtengelyes J3 kategóriás járműveknél a gyorsforgalmi utakon 55,14 forint, főutakon 28,94 forint lesz a tarifa, míg a négy- és többtengelyes tehergépjárművekre a gyorsforgalmi úton 85,35 forintot, főutakon 53,23 forintot határoztak meg. A jövő évi büdzsé ( a második félévtől) 75 milliárd forintos díjbevétellel számol az e-útdíjból.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!