Az öreg autók átépítése során általában fiatalítani szokták őket, az utód egy-két elemének felhasználásával teszik könnyebbé azok használatát. Azonban a német DP Motorsport úgy gondolta, most öregbít egy keveset az 1988-1994 között gyártott Porsche 911-esen, és az épp 40 éves jubileumát ünneplő 911 RS-hez teszi hasonlatossá annak megjelenését.

Az első autó alapját egy 1993-ban gyártott autó adta, amelynek a motorját már korábban 250 lóerőről 280 lóerősre tuningolták. Ennek a megjelenését tették hasonlatossá a 911 RS 2.7-hez, de attól eltérően itt olyan kényelmi és biztonsági extrák segítik a sofőr dolgát, mint a légkondicionáló, a szervorkormány, a blokkolásgátló, de nem szabad megfeledkezni a katalizátorról sem, ami a környezet javítás szolgálja. Ráadásul az 1988-ban bemutatott Porsche 911-es teljesen áttervezett felfüggesztést is kapott, ami szintén jobb vezethetőséget eredményez.

Nem is kér olyan sok pénzt a DP Motorsport az átépítő-készletért, az első-hátsó lökhárítót, csomag- és motortértetőt, első sárvédőket, légbeömlő-rácsokat is kiegészítő lámpákat, no és minden rögzítő adaptert és krómozott kipufogó-végződést tartalmazó csomag ára 6828 euró – beépítés és fényezés nélkül. A korabeli megjelenésű, de 7×17 és 9×17 col méretű Fuchs felnik további 2236 euróba kerülnek, a motor teljesítményének 30 lóerővel való megemelése sportkatalizátorral együtt 2618 eurót kóstál. A DP Motorsport egyébként akár a teljes átépítést vállal, az alapot jelentő autó beszerzésével együtt – állapottól és igényektől függően ilyen esetben mindig egyedi árat adnak az átépítésre.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!