Már a Genfi bemutató előtt közreadta a kínai Chery szakmai- és az izraeli pénzügyi befektető közös vállalkozásaként induló Qoros autómárka kezdeti palettáját, és azt is elárulták, milyen motorokat kapnak a járművek.

Qoros 3 néven mutatkozik be az alsó-középkategóriás modell, amely lépcsős hátú, kombi és ötajtós limuzin karosszériával lesz elérhető. Utóbbi szabadidő-autós körítéssel és hibrid hajtással lesz majd látható Genfben. A sort a lépcsős hátú karosszéria nyitja majd, kezdetben 1,6-os benzinmotorral lesz választható az autó, 126 (szívó) és 156 (turbó) lóerős teljesítménnyel. Hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó az alap, hatfokozatú, dupla kuplungos választható extraként, kezdettől fogva elérhető lesz a motorleállító is. A karosszéria hossza 4615 mm, a szélesség 1839 mm, a magasság 1445 mm, a tengelytávolság 2690 mm.

Második körben jön majd a kombi és az ötajtós, és ezekkel egy időben az 1,2 literes, háromhengeres benzines turbómotor 120 lóerővel. Ez önmagában is elérhető lesz, de erre épül a hibrid hajtás is. Utóbbinál a benzinmotor és a váltó között van egy hajtó elektromotor, illetve van egy a hátsó tengelyen is, tehát virtuális összkerékhajtása is van a szabadidő-autónak. A lépcsős hátú autó 2013 második felében lesz megvásárolható Kínában, Európába is eljutnak még idén az első példányok.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!