Azoknak készül az új Mini virtuális valóságot megvalósító szemüvege, akik nem tudják, előző nap hol parkolták le autójukat. Legalábbis rögtön ezt látja az ember a Mini Augmented Vision elnevezésű szerkezetet bemutató hivatalos videó elején. Pedig ennél sokkal prózaibb a szerkezet lényege: jelentős költséget tud megtakarítani az autógyár azzal, hogy nem az autóba szerel a legfontosabb információkat a szélvédőre vetítő készüléket, hanem szemüvegbe integrálja azt.

Jó tanács: a Mini okosszemüveg használata mellett is előre kell néznie az autóvezetőnek, ne tessék követni a sajtófotón látható példát Jó tanács: a Mini okosszemüveg használata mellett is előre kell néznie az autóvezetőnek, ne tessék követni a sajtófotón látható példát

Aztán azt is rá lehet mondani a meglehetősen vaskos szárakkal és a korai repülős szemüvegeket idéző kinézettel rendelkező Mini Augmented Vision-re, hogy a biztonságot szolgálja, hiszen megkönnyíti az idegen helyeken való közlekedést azzal, hogy a navigáció utasításait szoftveresen a valós környezetben megjelenő nyilakkal közli – a vezetőnek nem kell lenéznie az útról a képernyőre, a címbeadást is menet közben, hangvezérléssel módosíthatja, és szabad parkolóhelyeket is képes ajánlani a célhoz közeledve. Aztán ott van az a funkció, ami kicsit hasonlít ahhoz, amit a Land Rover virtuális szélvédője tud, hogy megszünteti a holtteret: az autó kamerái segítségével az A oszlop mögötti látványt is képes megjeleníteni a szemüveg, vagy parkoláskor a padkát is láthatja a sofőr. Arról sajnos nincs hír, mikor válhat valósággá a Mini és a Qualcomm cégek által közösen fejlesztett okosszemüveg, de elméletileg már ma is rendelkezésre áll az ahhoz szükséges technológia.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!