Nem maradtunk sokáig Lotus alapú elektromos sportkocsi nélkül azt követően sem, hogy kifutott a Tesla Roadster gyártása, az újraindított Detroit Electric nevű márka első autója ugyanis egy Exige alapú sportkocsi.

A Zap nevű cég a kínai Youngman segítségével 2008-ban már megpróbálta feltámasztani az 1900-as évek elején sikeres Detroit Electric nevű márkát, de akkor semmi nem lett a dologból, most pedig egy másik cég próbálkozik ezzel. Nem véletlen egyébként a Lotus-kapcsolat, a vállalkozás vezetője a korábban Lotus Engineeringet vezető Albert Lam. 2014-re már teljes modellpalettát ígérnek, a gyártás idén augusztusban indul az SP:01 elnevezésű sportkocsival.

Erről annyit elárultak, hogy 3,7 másodperces 100-ra gyorsulást és 250 km/órás csúcssebességet tud majd, ami hajszálpontosan a Tesla Roadster Sport tudása – de nem annak erőátvitelét kapja az újdonság, hiszen egyszerű fogaskerék-áttétel helyett az SP:01 esetén négyfokozatú, kézi kapcsolású váltót kap. Szériában, extraként 5 fokozatú váltó vagy 2 fokozatú automata is rendelhető lesz. Az aszinkron váltóáramú hajtómotor teljesítménye 201 lóerő, maximális nyomatéka 225 Nm, az energiát 37 kWh kapacitású lítium-polimer akkumulátor tárolja.

A fedélzeti töltőnek köszönhetően bármilyen elektromos csatlakozásból lehet tölteni az autót, 240V-os, 32 Amperes csatlakozásról 4,3 óra alatt lehet feltölteni a teljesen lemerült akkumulátort, 13 amperes csatlakozásnál ugyanez már 8 órát vesz igénybe. A legújabb japán divatnak megfelelően nem csak felvenni tudja az energiát a Detroit Electric SP:01, de igény – például természeti katasztrófa – esetén azt le is tudja adni. Az indulóár 31,8 millió forint, az extrák – például 5-ös váltó – ára egyelőre nem ismert.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!