A törekiek ezt megint jól megkapták… A Siófokhoz tartozó városrész környékén fellendült a gumijavítók forgalma, amióta földbe került ugyan a csatorna Siófok töreki városrészében, ám az úthelyreállítás elmaradt. Többen kaptak emiatt defektet, az egyik autós kártérítést szeretett volna a kivitelezőtől, ám az elutasította.
„A szennyvízberuházás kapcsán társaságunk feladata a csatornaépítés nyomvonalán elvégzendő sávos úthelyreállítás – írta a pórul járt autósnak a fővárosi székhelyű Scorpio-Trans Kft. – Siófok önkormányzata azonban szeretett volna teljes pályás úthelyreállítást, amit a projekt finanszírozása nem tartalmaz és amit a beruházó Dél-Balatoni Szennyvíz Társulás anyagilag nem tud felvállalni, tehát az önkormányzatnak kell rá a forrást előteremtenie”.

A kft. emberei – így a válaszlevél – a csatornázás után e vita miatt vonultak le a munkaterületről, mert az egyezkedésben nem kívántak részt venni. Azt a Scorpio-Trans is elismeri, hogy a munkaterület teljes lezárása nem oldható meg, mert nincsenek kerülő útvonalak. „Összefoglalva tehát sajnálatos módon azt kell közölnünk Önnel, hogy jelenleg is munkaterületen közlekedik a saját felelősségére, amit a kihelyezett közlekedési táblák is jeleznek – írták a panaszosnak. – Mindezek alapján kárigényét sajnos nem áll módunkban elfogadni”.

Valóban vita van-e a város és a beruházó társulás között? Az önkormányzat fizeti-e a teljes pályás úthelyreállítást? – kérdeztük a siófoki városházától. A válasz szerint a siófoki hivatal a tulajdonosi nyilatkozatok és közútkezelői hozzájárulások kiadását mindenütt teljes szélességű helyreállításhoz köti, tehát az utak sávos helyreállítása szóba sem jöhet. Ezt a városháza szerint az ajánlatkérés során figyelembe kellett volna vennie a beruházónak, a polgármester magyarázatot vár arra, hogy miért nem így történt. A beruházás átadása egyébként – emlékeztet a válasz – októberben esedékes, de az önkormányzat mielőbbi megoldásra törekszik.

Jó hír a törekieknek: a napokban újra fölvonult a kivitelező és legalább a balesetveszélyes gödröket feltöltötte aszfalttal.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!