A Los Angelesi Autószalonon leplezték le a Porsche Macan-t, és ezzel egy időben Budapesten bemutatkozott Macan a nagyvilágnak. A Porsche Centrum Budapest ugyanis „örökbe fogadta” az Állatkertben még augusztus 16-án született egyik kistigrist, amely a mai napon kapta meg hivatalosan a nevét. Meg egy csülköt ebédre – azzal csalogatták a kis családot a fotósok lencséjének kereszttüzébe. Anyja Niva névre hallgat, és a rend kedvéért meg kell említeni, hogy nincs köze a Ladához, a szibériai tigris mindössze 6 éves, az orosz márka ekkor már történelem volt hazánkban…

A Porsche hosszas keresés után akadt rá a Macan szóra, amely Indonéziában jelenti azt, hogy tigris, és legfőbb ismérve, hogy korábban még senki nem védte le azt. Mielőtt még vita lenne belőle, gyorsan megkérdeztem, a kiejtése helyesen (mármint a gyár szerint) mákán. Magának az autónak a leginkább említésre méltó részlete, hogy a motorháztető lefolyik az oldalfalra is, hiányzik a lámpa-domborulatok belső pereméről a rés – erről lehet majd a legkönnyebben megkülönböztetni a Cayenne-től az autót. No meg arról, hogy ennek rendes, dögös hátsó lámpát rajzoltak a formatervezők. Egyébként a Porsche családi autónak szánja az újdonságot, amely sportos ugyan, de ennél fontosabb a vásárlóknak, hogy tágas az utastér, a csomagtér pedig 500-1500 literes.

Fentről nyit a Macan, először V6-os motorokkal indul meg a forgalmazása. A 3,0 literes benzines biturbó 340 lóerős, jele S, a 3,6-os benzines biturbó 400 lóerős, és már kiérdemelte a Turbo nevet. A dízel 3,0 literes, egy turbós, 258 lóerős. De ez nem minden, lefelé bővül majd a választék a négyhengeres motorokkal, valamikor 2014 végén lesz elérhető a 2.0 TFSI 233 lóerős teljesítménnyel, és 2015 elejétől a 2.0 TDI, erről csak annyit mondtak, hogy „több, mint 200 lóerős” teljesítménnyel rendelkezik majd.

Magyarországon 2014 áprilisában indul a forgalmazás, az elsők között megrendelt autók várhatóan a nyár közepén érkeznek majd meg. A hazai piac számára kialkudott mennyiségről a forgalmazó képviselője annyi mondott, hogy az várhatóan elég lesz majd a hazai igények kielégítésére. Az árakról annyit, hogy a két 3,0 literes modell nettó ára 14,3 millió lesz, a 3,6 literes modellért nettó 19,7 milliót kell majd fizetni. A négyhengeresek indulóára nettó 11 millió forint lesz.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!