A napokban/hamarosan érkezik meg a márkakereskedésekbe a Peugeot 208-as legújabb változata, a GTI, és a sportos karakter bizonyításaként a francia márka úgy döntött, a Pikes Peak-i Hegyi Felfutón is szerencsét próbál.

Ebben természetesen sok éves partnerei is a segítségére vannak, úgymint a Total, a Red Bull, a Michelin és természetesen Sebastien Loeb is. Kifejezetten a verseny kedvéért készítették el a Peugeot 208 T16 Pikes Peak elnevezésű versenyautót, ami messziről nézve, pár sör után a félhomályban úgy tűnhet: hasonlít az utcai autóra.

Olyan hatalmas légterelők kerültek a kocsi elejére (egyedi) és farára (Peugeot 908 Le Mans versenyautóból), hogy a legnagyobb jóindulattal se lehet majd utcai autót varázsolni ebből a szörnyetegből. A műszaki tartalom egyelőre rejtély, de az Unlimited kategóriában hajt a győzelemért a francia márka, és itt bizony több, mint 1000 lóerős ellenfelekkel kell szembenéznie, nem is beszélve az akár több ezer Nm-es nyomatékkal rendelkező elektromos versenyautókról.

Nem lesz tehát egyszerű mutatvány a 20 kilométeren át 1500 métert emelkedő, 156 kanyarral tűzdelt pályán sikert elérni, de ne feledjük, korábban már sikerült ez a Peugeot-nak. Az alábbi videón azt láthatják, ahogy Ari Vatanen 1988-ban rekord idővel éri el a Pikes Peak csúcsát.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!