Annyira a padlón van az autó- és az autóhitel-értékesítés, hogy a Fiat az MKB-Euroleasinggel közösen kész pénzt pumpálni a rendszerbe azért, hogy valami történjen már végre. Előre kell bocsájtani, a becsült háromszázezer, svájci frank alapú autóhiteles ügyfél közül legfeljebb 20-25 ezer embernek lehet valós alternatíva az új konstrukció, hogy közülük hányan fognak élni a lehetőséggel, valójában senki nem tudja.

Az új konstrukció lényege, hogy részben vagy egészben átvállalják az árfolyamveszteséget, a Fiat maximum 1 126 000 forintot fizet autónként, az MKB-Euroleasing elengedi a 60-150 000 forintos lezárási díjat. Az ügyfél kiszámítható, forint alapú finanszírozással ülhet át egy teljesen új autóba, miközben legfeljebb félmillió forintot kell fizetnie. Az új konstrukcióban addig változatlan marad a törlesztőrészleg, amíg nem nyúlnak a banki alapkamathoz.

Egyelőre ötféle, meghatározott autó választható a Hitelcsere program keretében, a Panda, Grande Punto, Punto Evo (benzin- és dízel) és Linea modellmix a Fiat haza eladásainak nyolcvan százalékát jelenti, és mindben van légkondicionáló is. Ha kedvező lesz a fogadtatás, akkor más Fiat típusokra is kiterjesztik majd a programot. Mivel a legtöbb támogatást a Lineára adja a Fiat, ennél kell majd a legkevesebb, egyösszegű ráfizetést biztosítani.

Kevés embernek jó tehát a fiat által kidolgozott Hitelcsere konstrukció, de manapság még ezek az emberek is olyan fontos vásárlókat jelentenek, hogy a Fiat akár 1,1 millió forintot is hajlandó bukni rajtuk csak azért, hogy autót adjon el. Kétszáz-kétezer darab – egyszerűen nem tudják megmondani, hányan fognak élni a lehetőséggel. További információkat a Hitelcsere programban résztvevő Fiat márkakereskedésekben és a www.hitelcsere.hu weboldalon lehet találni, utóbbi helyen egy kalkulátor segítségével az ember le is ellenőrizheti, jól jár-e az ember az autó- és hitelcserével.