Amikor a General Motors bejelentette, hogy kivonul az orosz piacról az Opel és Chevrolet (a Camaro és a Corvette marad) márkákkal, valójában annyi történt utóbbi márkával, hogy a korábban Dél-Koreában készített autók gyártását folyamatosan telepítik át a GM Üzbegisztán gyárába, és az itt készülő autókat az újonnan életre hívott Ravon márka alatt forgalmazták.

Ezzel kapcsolatban merült fel a csalás és sikkasztás gyanúja, hiszen ahogy megkezdik az új autók vagy típusváltozatok gyártását, úgy vezetik be azokat a piacra. Például az egykor Chevrolet Spark néven forgalmazott autó Ravon R2 névre hallgat, amelynek kínálatát automatikus váltóval szerelt kivitellel akarták bővíteni, az orosz piac legolcsóbb ilyen újautójának ígérték a maga 369 000 rubeles árával. Sok vásárló nem csak szerződést írt alá, de rögtön ki is fizette a vételárat, amelyet a kereskedők aztán továbbutaltak a gyárnak, de az csak nem szállított. Idő közben kiderült, hogy az orosz piacra szánt autókat Kazahsztánba vitték, ahonnan Üzbegisztánba visszaszállították azokat, közben különféle állami támogatásokat vettek fel, úgyhogy kétszeres bevételük származott az autók értékesítéséből. A pár napos késésből mára pár hónapos lett, az ügyfelek nem kapták meg autóikat, de a pénzüket se fizette vissza a gyár, ezért csalás és sikkasztás miatt eljárás indult a GM Üzbegisztán ellen, amelynek eredményeként az Üzbegisztáni Nemzetbiztonsági Szolgálat letartóztatta a GM Üzbegisztán vezetőjét, Takhirjon Jalilov-ot, a GMÜ 75 %-ának tulajdonjogát birtokló üzbég állami JSC Uzavtosanoat cég vezetőjét, illetve még 10 magas rangú igazgatót. Azért nem a rendőrség jár el az ügyben, mert a gyanú szerint magas rangú politikusok is érintettek, a nyomozás folyik.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!