Meredekebben áll a hűtőrács a felfrissített Bentley Bentayga orrán, az ovális fényszórók kristályszerű megjelenést kaptak, de a legnagyobb változást a Continental GT modellről érkező, ovális alakú hátsó lámpák jelentik, amelyek miatt teljes szélességű csomagtérfedelet is készítettek. Újak az ablaktörlők is, a gumiban rejtették el a mosófolyadék csatornáját, amely lapátonként 22 sugárban jön elő. Javítja a menetdinamikai tulajdonságokat a 20 mm-rel kiszélesítették hátsó nyomtáv.

Új a műszerfal közepén lévő 10,9 colos képátlójú érintőképernyő, a kormánykerék, az ajtókárpitok és az ülések – utóbbinak köszönhetően a hátul ülők 3-10 centivel nagyobb lábtérnek örvendhetnek –, az ötszemélyes belsőben elöl-hátul elérhető az ülésszellőztetés, ahogy eddig, ezután is elérhető négy- és hétszemélyes utastér is. A korábbinál nagyobb lett a hátsó utasok által a jármű fedélzeti rendszereinek vezérlésére szolgáló táblagép. Idén csak a V8-as biturbóval (550 LE/770 Nm) lehet majd megvásárolni a Bentley Bentaygát, a plug-in hibrid modellre és a W12-es biturbóval szerelt Speed modellre 2021-is kell várni.