Jakartában leplezte le Carlos Ghosn a Datsun márka második autóját, a már korábban bemutatott Go kombiváltozatát Go+ néven, amelynek a karosszériáját 3995 mm-esre nyújtották, és rögtön családi egyterűnek nevezik, hiszen 5+2 ülést zsúfoltak bele.

Érdemes azonban megemlíteni, hogy elsősorban olcsóautóról van szó, és sokat spóroltak a biztonsági felszereléseken. Az 5+2 ülésből csak 4 helyen van hárompontos biztonsági öv, és ahol csak deréköv van (leghátul és a középső pozícióban), ott nincs fejtámla sem – pedig pont ezeknél a helyeknél van a legnagyobb veszélye az ostorcsapásos sérüléseknek. Persze a két leghátsó ülés feláras extra, mert vannak olyanok, akiknek inkább az extra raktér lesz a döntő szempont.

Továbbra is csak egyféle motor, az 1,2 literes, 68 lóerősre lebutított háromhengeres van, 5 fokozatú kézi kapcsolású váltóval. Ennél több nem fér bele a megcélzott 100 millió rúpiás – 1,99 millió Ft-os – alapárba, márpedig mindkét Datsunt, a Go és Go+-t is ez alatt fogják majd kínálni. Jelenleg nincs ilyen olcsó új autó a piacon.

A Datsun úgy számol, 2016-ban már az indonéziai autópiac több mint 50 százalékát ők adják majd, ennek érdekében az alacsony vételár mellett kiterjedt szervizhálózattal és terméktámogatással indítanak majd, amikor Nissan purwakartai üzemében készülő autók forgalmazása megindul majd 2014-ben.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!