Itt volt az ideje, hogy a felettébb divatos CLS is LED-es fényszórókat kapjon, és ezt rögtön egy modellfrissítéssel is összekötötte a Mercedes. A megjelenés legnagyobb újdonsága a korábbinál nagyobb légbeömlő nyílásokat tartalmazó első lökhárító.

Az alapáron adott teljesen LED-es fényszórókat felár ellenében cserélik az okos Multibeam LED fényszórókra, amely extra hatótávolságú fénykévét tud kibocsájtani és nem vakítja a szembejövőt – és illegális az USA-ban, ahol a törvény megköveteli, hogy a tompított és a távolsági fényszóró külön fényforrást használjon.

Van egy új alapmotor, a 2,1 literes négyhengeres turbódízel immár egy turbóval is válaszható, ebben az esetben 170 LE/400 Nm a teljesítménye. A kilencfokozatú 9G-Tronic automatikus váltó ehhez is alapáron jár, ahogy a CLS 63 kivételével az összes többi változathoz. Új még a 333 lóerő teljesítményű, 3,5 literes V6-os biturbó, amely a CLS 400-asba kerül – ez lehet, hogy csak elírás, a többi típusban 3,0 literes V6-os biturbót kínálnak ekkora teljesítménnyel.

Az utastérben a korábbinál jobb felbontású, 20,3 centis képátlójú központi érintőképernyő és a háromküllős sportkormány megjelenése említhető érdemi változásként, a középkonzolon a korábbi kettő helyett immár négy forgókapcsolót lehet matatni. Várhatóan még a nyáron a kereskedésekben lesz a megfiatalodott megjelenésű Mercedes CLS.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!