Christian von Koenigsegg 24 évesen alapította meg autógyárát, de nyolc évvel később, 2002-ben készítette el első autóját. A kezdeti években apja támogatásával és segítségével építette fel a vállalkozást, amely ma a hiperautók gyártása mellett fejlesztőcégként is sikeres. Ezek után nem csoda, hogy az Agera nevű megaautó utódaként kifejlesztett sportkocsit Jesko von Koenigsegg után nevezte el az alkotó.

A karosszéria 3 centivel magasabb és 4 centivel hosszabb az elődnél, ez könnyebb beszállást és nagyobb teret eredményez, az új aerodinamikai csomag jobb hatásfokkal működik, azaz több leszorító-erőt termel úgy, hogy kevésbé akadályozza az előrejutást – például a külső tükrök egyenként 20 kg leszorító-erőt termelnek 250 km/órás tempónál. Az Agera RS-hez képest 40%-kal nagyobb a leszorító-erő, 250 km/óránál 800 kg, 275 km/óránál 1000 kg, a maximum 1400 kg.

Alaposan áttervezték az 5,0 literes V8-as motort, teljesen új a főtengely, újak a hajtókarok és dugattyúk. A turbókéslekedést úgy csökkentik, hogy egy 20 literes tartályból levegőt fújnak a feltöltőre – egy villanymotor állítja elő a 20 bar-os nyomást –, kellemes mellékhatásként gyorsabban melegszik be a katalizátor, ami csökkenti a károsanyag-kibocsájtást. Hármas befecskendezést használnak, az égéstér és a szívócső mellett egy még korábbi befecskendező-fúvókát is használnak, az itt bejuttatott üzemanyag jobban elvegyül a levegőben, ami tökéletesebb égéshez vezet.

Mindezek eredményeként az 5,0 literes V8-as biturbó teljesítménye 1280 lóerő benzinkúton tankolható 95-ös benzinnel, míg E85-tel már 1600 lóerőre képes a blokk! A maximális nyomaték 1500 Nm 5100/perces fordulaton, de nem kell feltétlenül pörgetni a gépet, hiszen a 2700-6170/perc tartományban 1000 Nm felett teljesít az erőforrás, amelynek leszabályozási fordulata 8500/perc. A hatalmas motorerőn kívül még a Light Speed Transmission nevű váltó is említést érdemel, a kilencfokozatú egység összesen 7 tengelykapcsolót használ, gyorsabb a hagyományos duplakuplungos váltónál és 90 kg-os tömegével úgy fél mázsával könnyebb is.

A felfüggesztésben az az újdonság, hogy a korábban csak a hátsó felfüggesztésben használtak a Triplex fantázianevű, a karosszéria oldalirányú mozgását kontrolláló lengéscsillapítót, a Jesko esetén már az első felfüggesztésbe is került ilyen rendszer. A menetteljesítményeket egyébként nem részletezték, csak annyit említett Christian von Koenigsegg a leleplezéskor, hogy már dolgoznak a kevesebb leszorító-erővel rendelkező változaton, amely szériaautóként lépheti túl a 480 km/órás sebességet. Mindössze 125 darabot készítenek, tehát három évig lesz megvásárolható a Jesko, amelynek 3 millió dolláros indulóárat jósolnak.