Az AvtoVAZ részvénytársaság június 27-én megtartott közgyűlésén két fontos döntést hozott. Az egyik, hogy a jövőben Carlos Ghosn lesz az igazgatótanács elnöke, az eddigi vezér, Szergej Chemezov alelnökként tevékenykedik tovább. Ezen kívül megszavazták azt is, hogy idén nem fizet osztalékot a cég, a nyereséget fejlesztésekre fordítják.

Például már folyik annak a GM-AvtoVAZ új gyárnak az építése, ahol a következő generációs Chevrolet Niva terepjárót fogják majd gyártani. Évi 120 000 autós kapacitással indul majd a gyár 2015. decemberében, az építéshez szükséges 209 millió dollárt nem hitelből, hanem az eddigi eredményekből finanszírozzák. Nagyon sikeres a Lada és a GM együttműködése, a cég folyamatosan nyereséges volt, még működése első évében is. Ennek vezetőjét, Jeffrey Glovert most az Opelhoz küldték, hogy ott tegyen rendet, az orosz közös vállalatot a 29 éve a GM-nél dolgozó Gary Alan Tilson fogja irányítani, aki az utóbbi időkben Kínában dolgozott.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!