A GTO Engineering nevű brit cég többek között az eredetinek megfelelő Ferrari 250 GT SWB utánzatot épít, a világ legdrágább autójának alapos ismerete alapján döntött a konstrukció modernizálása mellett. Amikor az első rajzokat közreadták, még a Modena és modern szavak egyesítéséből megalkotott Moderna néven futott a projekt, most, miután ez már vakcina-névként került be a köztudatba, nevet váltottak. Az első digitális látványterveken már a Squalo, azaz cápa nevű autót láthatjuk.

A névcserén kívül véglegesítették a formát, kiválasztották a tükröket és kilincseket, folytatták a 4,0 literes lökettérfogatú V12-es fejlesztését, és kiválasztották a végleges kerekeket is. Utóbbiról annyit árultak el, hogy a felni 18 colos lesz, az abroncsot pedig egy neves gyártó készíti a GTO Engineering mérnökeinek segítségével. A motornál a karburátorok környékéről távolították el a felesleges burkolatokat, így a motorháztető felnyitásakor láthatóak lesznek a nyitott szívótorkok. Az első megrendelések is befutottak már a GTO Engineering Squalo-ra, ha minden jól megy, 2023-ban adják át az első autókat.