Hosszában 12, széltében 5, fölfelé 0,9 centivel lett nagyobb a Mercedes középkategóriás szabadidő-autója, ami az új névadási logika alapján – gelandewagen, és a személyautóknál megszokott méretjelölés – GLC néven kerül a kereskedésekbe. A belső tér is nagyobb lett – a tengelytávolság 11,8 centivel nőtt -, a csomagtér alaphelyzetben 550 literes (580 liter a hátsó támla meredekebbre állításával), a hátsó ülés ledöntését követően 1600 liter a maximális befogadóképesség – ebben már benne van a padló alatti zegzugos fiók is.

A karosszéria a stuttgarti márkára jellemző nagy íveket és lekerekített sarkokat kapja, és itt nagyon látszik, hogy az első lökhárító két szélén nem légbeömlők, hanem egyszerű fekete betétek találhatóak. Mivel mégiscsak prémiumtermékről van szó, nem elégedtek meg az elcsépelt ezüstszürke lökhárító-betétekkel a formatervezők, hanem messziről csillogó műanyagkróm elemeket használtak.

Természetesen a Mercedes által kifejlesztett legújabb biztonsági felszerelések is elérhetőek lesznek az új szabadidő-autóhoz, a német autópályán padlógázzal száguldó sofőrök biztos nagyra értékelik majd az oldalszél-segédet, illetve a LED-es fényszórónál a szembejövő vakítását árnyékolással megakadályozó, de a távfényt folyamatosan bekapcsolva hagyó fényszórósegédet. Ebben a járműkategóriában korábban nem kínált fel-a-fejjel kijelzőt a Mercedes, ezt most pótolták.

Noha a méret jelentősen megnőtt, a motorkínálat kezdetben mindössze két darab négyhengeres motort jelent – persze így is szinte a bőség zavarával küzd az ember. A 2,1 literes turbódízel egy turbóval 170 LE/400 Nm, két turbóval 204 LE/500 Nm teljesítményű. A benzinmotor a 2,0 literes turbó, alaphelyzetben 211 LE/350 Nm teljesítménnyel, az Egyesült Államokban ugyanez az erőforrás már 241 lóerőt tud, aki pedig Európában vágyik többre, annak benzin-elektromos hibrid hajtást kínálnak 327 LE (211 LE benzinmotor és 116 LE villanymotor) és 560 Nm csúcsteljesítménnyel. Európában alapfelszerelésként adják a 9 fokozatú automatikus váltót és a 4Matic összkerékhajtást, kivételt a hibrid változat jelent, ahol a 7 fokozatú automatikus váltót alkalmazzák.

A dízelmotorok teljesítménytől függetlenül 5,0 l/100 km-es szabványos átlaggal bírnak, a benzinmotorosra 5,6 l/100 km-es átlagot ígér a Mercedes, míg a hibrid állítólag 2,6 l/100-es átlagot tud. Hiába lett áramvonalasabb a karosszéria, és hiába segít a légrugózás lejjebb vinni a karosszériát nagy tempónál, azért ezek az értékek túlságosan is optimistának tűnnek. A légrugózás segítségével egyébként terepen 50 mm-rel tudja megnövelni a hasmagasságot a sofőr, ami ha másra nem is, a műanyagkróm lökhárító-betétek védelmére jól jön.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!