Azt mondják, némi egészséges konkurenciára szükség van egy munkahelyen az azonos pozícióban lévő munkatársak között a termelékenység maximalizálása érdekében, de amit az alábbi videón látható két buszsofőr művel, az már túlmegy a határon.

Két, menetrendszerű vlagyivosztoki autóbusz sofőrjének ámokfutását láthatjuk, nem tiszta, hogy az 53a és 54a járatok vezetőinek korábbi személyes konfliktusa volt, vagy csak menet közben kerültek konfliktusba. Azt látjuk, hogy a piros busz a parkoló autókat kerülve a két forgalmi sáv közepén halad, a kék meg elmenne mellette, de ekkor a piros busz sofőrje ráhúzza a kormányt az előzőre, akinek a szembe forgalomba kell kitérnie – szerencsére épp senki nem jön. Aztán a soron következő körforgalomnál a kék busz keresztbe áll, és annak sofőrje az ajtóban állva valószínűleg nem túl kedves mondanivalóját közli a kollégával, aki rögtön a kéznél lévő bunkósbottal esik neki. A közösségi közlekedés szépsége…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!