Április 5-én ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a Bosch vállalatcsoport új központi bázis második ütemének építése Budapesten. A fejlesztés összértéke 2015-re eléri a 30 milliárd forintot. A beruházást 50 ezer négyzetméteres területen két ütemben valósítják meg.

A 2011-ben kezdődött építkezés első épületét a tervek szerint 2013 nyarán adja át a Bosch, ahová a Robert Bosch Kft. és a Bosch Rexroth Kft. összesen több mint 350 fejlesztő, értékesítő és adminisztrációs területen dolgozó munkatársa költözik. A fejlesztés második részének építkezése várhatóan 2015-ben zárul és a jelenleg bérleményben működő, létszámban addig is folyamatosan bővülő, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó többi osztálynak ad majd helyet. Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője az ünnepségen elmondta: „A mára már közel 850 mérnököt foglalkoztató budapesti K+F központ megaberuházása stratégiai fontosságú és azt jelzi, hogy a Bosch hosszú távon, ismét elkötelezte magát a magyarországi jelenlét mellett.”

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!