A Milánóban tanult Veress Attila nyerte meg a BMW csoport és a Fratelli Guzzini design versenyét, a BMW Creative Lab elnevezésű pályázatot. A nyolc hónappal ezelőtt elindított versenyen a kétkörös interjú után kiválasztott tervezőművész hallgatók azt a feladatot kapták, hogy „Mozgásban az étel” mottó alatt alkossanak meg egy teljesen egyedi, a BMW stílusához illő, élelmiszerek szállítására alkalmas, innovatív tárgyat, amelynek helye lehet a jövő konyhai felszerelései között.

Veress Attila, a milánói egyetem végzős hallgatója egy olyan, kosárhoz hasonló alakú műanyag tárgyat álmodott meg, amelynek fedőlapja közvetlenül a sütőbe tehető, hőálló tároló részében pedig a tálakon és evőeszközökön kívül egy üveg bort és néhány gyümölcsöt is szállíthatunk. „Veress Attila találmánya a >>Mozgásban az étel<< mottó tökéletes értelmezése” – indokolta Domenico Guzzini a 23 éves magyar tervezőművész-hallgató versenyen elért első helyezését. „Attila modern ételhordója egy tárgyban egyesíti az ételszállítás jövőjét: a tárolást, a főzést és a szállítást” – tette hozzá a Fratelli Guzzini elnöke.

Veress Attila elmondta, hogy bár nem volt egyszerű, de több módon próbálta kombinálni a két márka értékeit és design elemeit. A kosár sziluettje például a legújabb BMW-modellek hátsó vonalait idézi, a súlycsökkenést pedig például a kosár anyagához felhasznált Lycra is segítette. Ez volt az az anyag, amely a BMW egyik ikonikus design tanulmányának, a puha és hajtogatható anyagból készült GINA koncepciónak szolgált anyagául.

„A tervezés során a közös főzés öröme és annak fázisai jártak a fejemben. Így születhetett egy olyan praktikus kosár, amely egyaránt szolgál bevásárlókosárként, ételtartó dobozként, alátétként vagy akár vágódeszkaként. Nagyon örülök, hogy nyertem a BMW pályázatán: nagy lehetőségnek, egyben megtiszteltetésnek tartom, különösen, hogy a BMW és a Guzzini tervezőrészlegénél is eltölthetek 6-6 hónapot próbaidősként, azaz fizetett szakmai gyakorlaton.” Veress elmondta még, hogy milánói tanulmányait tavaly év végén fejezte be, így a legjobbkor jött, hogy iskolája vezetői őt is ajánlották a versenybe. A két interjú után hatan kerültek be abba a csoportba, amelyet a két cég munkatársai segítettek a kreatív alkotói folyamat során. Győzelmével Veress Attila fél éven keresztül a BMW németországi központjának járműtervezési részlegén, majd újabb fél éven át a Fratelli Guzzini gyár olaszországi központjában tanulhat tovább. Szakmai gyakorlatát 2013 őszén kezdheti meg Münchenben.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!