Ha még nem is meri egyértelműen kijelenti az Opel, hogy kezd magára találni a magyar újautó-értékesítés, azért vannak biztató jelek. Például hogy immár hat hónapja tart a növekedés, és a válság óta ilyet nem tapasztaltak. Azt is biztosra veszik az Opelnél, hogy a második negyedév ugrásszerű növekedést hoz majd – de ez senkit ne tévesszen majd meg. Egyszerűen arról van szó, hogy az év eleje óta alacsonyan van a forint árfolyama, ilyenkor még jobban megéri a reexport.

Az ilyen autók jellemzően egyedi rendelés alapján kerülnek értékesítésre (a célpiac adószabályai miatt mondjuk eltérő teljesítményű motorral, és az ottani felszereltséghez igazítják a specifikációt is), és az ilyenek átfutása jellemzően három hónap – az év elején megrendelt re-export autók tehát most jelennek majd meg a statisztikákban. Az Opelnek nem okoz nagy gondot meggyőznie a kereskedőit arról, hogy miért nem érdemes olyan ügyfeleket  kiszolgálnia, akik kamionszámra viszik külföldre az autókat még azelőtt, hogy forgalomba helyeznék azokat Magyarországon. Elég csak feltenni a kérdést a márkakereskedőnek: te hogy éreznéd magad, hány autót értékesítenél, ha az utca túloldalán, a murvás telepen a te által árult autót mondjuk 10 százalékkal olcsóbban meg lehetne kapni?

Az idei első negyedév 25 százalékos bővüléssel zárult, a 15 500 eladott autó nagyjából annyi, amennyit a válság előtt csak március hónapban értékesítettek. Az Opel azonban optimista, nem utolsó sorban azért, mert a kereskedők fokozott szalonforgalomról számolnak be. Igaz, az esetek túlnyomó többségében nem kötnek üzletet, de legalább már az érdeklődés jelen van.

És pont jól adta ki a lépés, hogy most jelentek meg az új, szentgotthárdi gyártású Ecotec motorok a legnépszerűbb Opelekben. Első körben az 1,6 literes, benzines turbók érkeztek meg, de az általuk képviselt teljesítmény-kategória (170-200 LE) hazánkban mindig is egy apró szegmense volt csak a kompakt kategóriának. Ellenben a szintén 1,6 literes dízel (ami 136 LE-vel kezd, és 110 LE-s Ecoflex változatban is elérhető lesz hamarosan) igenis népszerű lehet majd. Az Astra modellsorozaton belül a Sports Tourer karosszéria a legnépszerűbb választás a flottavásárlók között, akik eddig jellemzően az 1,7 literes, 130 lóerős dízelt kérték – ők ezentúl a 136 lóerős 1,6-os CDTI-t fogják vásárolni.

Ezzel az autókat használó ügyfelek is jól járnak majd, finom járású és csendes az új négyhengeres. A dízelség leginkább abban jelentkezik, hogy milyen gyakran, vagy inkább milyen ritkán kell a töltőállomáson megállni. Apropó fogyasztás, a benzines Astrát az M6-os autópályán vezetve feltűnt, hogy tempomat használata mellett folyamatosan ide-oda jár a számítógép által mutatott pillanatnyi fogyasztási érték. Nem 1-2 tizedes, hanem 6-7 literes skáláról beszélek, 6,5-12,8 l/100 km között ingázott folyamatosan a szám; nem attól függően, hogy épp emelkedőn vagy lejtőn haladunk, hanem a terepviszonyoktól függetlenül. Úgy tűnik, az adat számításánál használt egyik beépített szorzót túlságosan is érzékenyre vették. Ez idő alatt a fordulatszámmérő folyamatosan egy értéket mutatott, és az Astra működésén se volt nyoma annak, hogy össze-vissza fecskendezne benzint az égéstérbe a számítógép.

Szóval az Opel reménykedik, hogy a magyar magánemberek érdeklődése hamarosan autóvásárlásban is jelentkezik majd, és ők az új szentgotthárdi motorokkal szerelt típusokkal és a többi autójukkal is készülnek a rohamra.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!