A Suzuki már annyira befejezettnek tekinti a Volkswagennel való együttműködést, hogy már arra a perre is felkészültek, amivel visszaszerzik a megállapodás szerint 2,1 milliárd dollárért a Volkswagen tulajdonába kerül 19,9 százalékos részvénycsomagot.

A Volkswagen a maga részéről hallani sem akar az együttműködés felmondásáról, hiszen annak célja az indiai piachoz való hozzájutás, ahol a Maruti révén a Suzuki még mindig meghatározó erő. A Suzuki üzletfejlesztésért felelős alelnöke, Harayama Yasuhito a következőket nyilatkozta a cég Hamamatsuban megtartott éves közgyűlésén: – Már véget ért a VW-val kötött megállapodás, így a VW-nek nincs joga a részvényeket megtartani. A brit választottbíróságnál megtettük a megfelelő lépéseket a tulajdonrész visszaszerzésére. Bízunk abban, hogy hamarosan jó hírekről számolhatunk be – tette hozzá a japán vezető. A tervek szerint 2013 tavaszán le is zajlik az eljárás, a londoni ICC International Court of Arbitration fogja tárgyalni az ügyet, zárt kapuk mögött. Olyan tények és számok is elhangzanak majd a per során, amelyeket mindkét fél üzleti titoknak minősít, különös tekintettel a jövőbeli autókra. A Suzuki szerint a németek nem adtak nekik hozzáférést a legújabb technológiájukhoz, a Volkswagen meg azt mondja, a japánok azzal sértettek szerződést, hogy a Fiattal kötöttek motorszállítási megállapodást (1,6-os dízel a következő SX4-es számára). Az biztos, hogy a japánok nem sokat bánkódtak a dolgon, hiszen a hírek szerint már meg is indult a közeledés a Fiathoz, amelynek szintén az indiai piacra fáj a foga, és ezért hajlandó volt felmondani sokéves, de nem túl eredményes együttműködését a Tata Motors-szal is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!