Corvette kontra Corvette. Vedd észre a különbséget játékba is elmenne ez a két, egymást követő generációt képviselő Corvette, amelyek nem csak ránézésre hasonlóak, de a gyorsulásuk is egyforma.

Egészen addig a pontig, amíg a jobboldali autó sofőrje alól szét nem szaladnak a lovak, és a fék közé nem löki az ellenfelét. A Hálaadás Napján történt versenynek jogi következménye is lesz a sofőrök számára, akik közül a baloldali autót vezető egy 23 éves fiatalember volt, aki rögtön felhívta az anyukáját az eset után. A rendőrség azért nem tartóztatta le a helszínen, mert az anyja sírni kezdett, és ragaszkodott hozzá, hogy vigyék kórházba a fiát. A másik sofőrt tanúkihallgatás után elengedték, autója járóképes maradt.

A rendőrség most mégis úgy döntött, letartóztatja a két autóvezetőt, mivel azok vallomásukban azt állították, nem versenyeztek egymással, márpedig a videó mást tanúsít. Ez pedig azt jelenti, hazudtak a rendőrségnek, amit nagyon nem szeretnek arrafelé.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!