Hetven évvel ezelőtt nyerte első versenyét Sir Jack Brabham, akinek az emlékét akarja méltó módon ápolni fia, a szintén autóversenyző David Brabham, aki most bemutatta a BT62-es nevű szuperautót. Összesen 70 példányt készítenek, az első 35 esetében pedig nincs lehetőség színválasztásra, azok Sir Jack Brabham versenyautóinak a megjelenését kapják abban a sorrendben, ahogy a legendás versenyző azokat használta.

Manapság igazi különlegességnek számít, hogy 5,4 literes lökettérfogatú V8-as szívómotorra szavaztak, a 700 LE/667 Nm teljesítményű, és hatfokozatú szekvenciális váltó közbeiktatásával hajtja a hátsó kerekeket. A karosszéria váza és a borítóelemek is karbonból készülnek, ezek után nem csoda, hogy a saját tömeg mindössze 972 kg! A menetteljesítményeket nem árulták el, csak azt, hogy mind a négy keréknél hat dugattyús féknyergek dolgoznak, és a vásárlók oktatásban is részesülnek majd, hogy a lehető legtöbbet ki tudják hozni a konstrukcióból.

Ez már csak azért is tanácsos, mert nem alkalmas a közúti használatra a Brabham BT62-es, hivatalosan csak versenypályákon lehet élvezni a tudását. 1,4 millió dollárért adják a Brabham BT62-est, az első megrendelők még az idén átvehetik autóikat.