Módosították a Kia Soul fényszórójának megjelenését, hogy elhelyezzék benne a LED-es nappali menetfényt, ebből következően a motorháztető vonalát is meg kellett változtatni. Ha már belelendültek, új első-hátsó lökhárítót, és LED-es hátsó lámpát is készítettel a formatervezők.

Az utastérben annyi a változás, hogy a Kia UVO elnevezésű kommunikációs rendszerét – műholdas rádió, navigáció – szerelték a középkonzolra. A legfontosabb változás a motorpalettát érinti, az 1,6 literes benzinmotor közvetlen befecskendezést kapott, teljesítménye 135 lóerőre emelkedett, miközben tíz százalékkal csökkent a fogyasztása. Az opcionális, kétliteres benzinmotor teljesítménye 145-ről 160 lóerőre emelkedett, ehhez rögtön új váltókat – hatfokozatú, kézi kapcsolású vagy hatfokozatú automatikus – is készítettek. Európában továbbra se hozzák a nagyobb benzinmotort.

Új lámpák és lökhárítók alapján lehet felismerni a megújult Kia Soul-t Új lámpák és lökhárítók alapján lehet felismerni a megújult Kia Soul-t