Már tavaly kezdetét vette a Lada Priora modellfrissítése, és akkor még arról volt szó, hogy teljesen új autót mutatnak be az idén. Ehhez képest csak az akkor megkezdett modellfrissítést fejezték be, amelyek célja, hogy az Oroszországban egyre erősebb kínai konkurenciával állja a versenyt az autó.

Korábban sokan panaszkodtak arra, hogy 1,9 méteres testmagasság felett már nem lehet megfelelően beállítani a vezetőülést. Ezt úgy orvosolták, hogy az ülés támlájának közepét kimélyítették, így már a hosszú lábú sofőrök is elférnek, és mindenki jobb oldaltartásnak örülhet. De ez még nem minden, megnövelték a fék- és gázpedál közötti oldaltávolságot, hogy a nagy lábúak is biztonsággal tudják kezelni azokat.

A középső kijelző miatt átalakult műszerfal most megkapta a multifunkciós kijelzővel rendelkező műszeregységet, némileg visszalépés, hogy immár nem szabványos DIN méretű lyukat találunk a rádió hűlt helyén. Egyébként ez mindössze annyit jelent, hogy 2015 végéig tolják ki a Lada Priora életciklusát, akkor mindenképpen leváltják a típust. Mindez annak köszönhető, hogy a Togliatti gyár átépítése miatt akkor mindenképpen le kell szerelni azt a szerelőszalagot, amelyen az autó készül.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!